Elfogták a minnesotai demokrata házelnök meggyilkolásával vádolt férfit

A demokrata képviselőnő és férje meggyilkolásával, valamint egy szenátor elleni merénylettel vádolt Vance Boeltert vasárnap este fogták el.

A magyar férfit tíz évre kitiltották az országból.
Kémkedéssel gyanúsították, őrizetbe vették, majd kitiltották Iránból Gáti Csabát, a győri motorost, aki nyaralni indult, ám rémálomszerű élménnyel tért haza. A férfi három héttel ezelőtt érte el motorjával a török–iráni határt. Nem először járt az országban, de lehet, hogy utoljára – írta meg az Index.
Az utazás eleinte zavartalanul zajlott. Az első két éjszakát nyugodtan töltötte, majd letért a tervezett útvonalról, és egy kanyargós hegyi úton egy ismeretlen faluba érkezett. Itt helyi rendőrök igazoltatták. Később derült ki, hogy a településen egy nukleáris kutatóreaktor működik. Gátinál eközben volt egy kamera, egy drón és egy műholdas jeladó is, ami miatt a hatóságok gyanúsnak ítélték.
Azt feltételezték, hogy kémkedik, ezért őrizetbe vették.
A lap szerint Gáti Csabát négy napig tartották fogva. Éjszakánként egy hotelszobában helyezték el, amelyet rendszeresen átkutattak, nappal pedig kihallgatásokon kellett megjelennie. Közben sikerült egy segélykérő üzenetet küldenie a feleségének, aki azonnal értesítette az Iráni Magyar Nagykövetséget. Ezzel kezdetét vette a diplomáciai mentőakció.
A magyar férfit végül végül szabadon engedték, de hajóval kellett elhagynia az országot, és tíz évre kitiltották Irán területéről. Bár épségben hazaért, az eset mély nyomot hagyott benne. Egy ártatlan nyaralásból kis híján nemzetközi incidens lett. Gáti az RTL Híradónak nyilatkozott az esetről.
Az interjúból készült videórészlet itt tekinthető meg:
Nyitókép: Joe Klamar / AFP
***
Ezt is ajánljuk a témában
A demokrata képviselőnő és férje meggyilkolásával, valamint egy szenátor elleni merénylettel vádolt Vance Boeltert vasárnap este fogták el.